A fenséges

Kovács Péter írása

Annak ellenére, hogy e sorok írásakor borongós és kicsit hűvös az idő, az azelőtti héten igazi tavaszban volt részünk.

Nagy ajándék, hogy itt a mérsékelt övben átélhetjük az év járásának új és új formában megmutatkozó természetét, átmeneti évszakok hoznak változatosságot az élővilág számára... benne kinek csoda, kinek a túlélés feltétele ez. A zimankós hideg után fürödhetünk a tavasz első napsugaraiban, majd a hónapokig tartó forróság elmúltával élvezhetjük az őszi szelek simogatását.

Egy szó, mint száz, ha szégyenlősen is érkezik idén, de tagadhatatlanul itt a tavasz! A növények álmát eddig őrző föld újra táplál: erről ad hírt néhány kora tavaszi virág: védettebb közegben sárgállik a téltemető, helyenként tömegesen fehérlik hóvirág, tőzike. Ébredeznek a rovarok, pókok, százlábúak, megmozdul a talajszint élővilága. Fel-felröppenek a hártyásszárnyúak: légy, darázs, dongó.

A megújuló Természet csodáját ezúttal figyelmen kívül hagyva feledkeztem bele egy fenséges madár röptébe...

Járgányommal éppen hazafelé tartottam, mikor megpillantottam a madarat, mely csak nagyon ritkán kerül az ember szeme elé. Félreálltam, s - mint kedves mentorom emlegetni szokta a biológus verdáját - négykerekű legénylakásom mindig szűkösnek tűnő csomagtartójából kihalásztam a látcsövet. Szerencsére a madár nem sietett, lassan lebegtette szárnyai, szigorúan kémlelte az alatta elterülő világot.

Talán 30 méter magasan is lehetett fölöttem, de kitárt szárnyaival így is hatalmasnak tűnt.

Gyönyörű, méltóságteljes állat volt, hazánk egyik fokozottan védett, nagyon ritka ragadozója: a réti sas. Ami az erdésznek a tölgy, vadásznak a szarvas; az a madarásznak, de talán mondhatom, hogy a zoológusnak is a réti sas (Haliaetus albicilla).

Természetes közegében azelőtt még sosem láttam réti sast. Most is csak pár percre adatott meg, mert amint észrevette kémlelőjét, hirtelen mozdulattal elsiklott az ártéri erdőség felé és el is tűnt szemem elől.

Szárnyfesztávja a két és fél métert is elérheti: nehéz megítélnem, hogy ennek a madárnak volt-e ekkora, de az állat alakját befoglaló jellegzetes forma: a téglalap alak, s a szárnyak végén a szétterített „ujjak" szépen kirajzolódtak. Feji része határozottan fehéres volt, farka viszont sötétebb színű, mely szerint középkorú lehetett, az idős példányok tollazata mindkét területen határozott fehér színt mutat. Csőrét sajnos nem igazán láttam jól, pedig további információval szolgálhatott volna korát illetően: az idős példányoké erőteljesen sárga, míg a fiataloké sötét színű.

A madár nagyobb folyóink, a Tisza és a Duna menti galériaerdőkben (ártéri erdők füzesekkel, nyarasokkal) él. Nagyon korán, már januárban tatarozza fészkét és melegebb teleken akár már februárban költ.

A biológus szíve megdobban, ha ritkasága okán érdekes fajra lel. Meg is feledkezik rögtön arról a csodáról, melyet közben bőkezűen tálal számára a Természet... mindig értékesebb az, amihez csak olykor-olykor, s akkor is rövidebb ideig van szerencsénk... be kell látni, ezúttal én is így jártam, miközben a tavasz harsányan hirdette eljövetelét, én arra ügyet sem vetve, meghajoltam az élővilág ritka csodája, a fenséges réti sas nagysága előtt.

forrás: http://www.kisalfold.hu/blog/termeszeti_kincseink/a_fenseges/113/1531/