Kevés olyan rendezvény van Gönyűn, amit annyira várnék, mint a Mikulásház.

Aki ismer, pontosan tudja, hogy a gyerekek kedvéért minden „bolondságra” képes vagyok.

Ma egyik kedves barátoméknál voltam. A falon megpillantottam a 2010-es naptárt, amelyet családi fotók (az unokák képei díszítettek). Nem is lenne ebben semmi különös, hiszen sokan készítenek ilyen karácsonyi ajándékot a rokonságnak. Azonban ahogy végig lapoztam az említett naptárt… Mit látok? Hát „a mi jó öreg Mikulásunk” mosolyog rám. Higgyétek el piciny kis szívem megremegett. Hm, hát ezért aztán igazán érdemes volt az a néhány –amúgy is- feledhetetlen délután. A készülődés, a várakozás, hogy jönnek-e, minden rendben lesz e, bírjuk-e a „rohamot”, a gyerekek nem lesznek e nagyon megszeppenve…-vagy éppen mi a szervezésben résztvevők. Bizony legalább annyira vártuk a gyerekeket, mint ők a Mikulással való találkozást.

Szóval. Kezemben a naptár, amelyen a 2010-es év december havának oldalán ifjú barátném mellett ott mosoly a Mikulás –a Mi Mikulásunk…

Eszembe jutottak a Mikulásház vidám pillanatai:

Amikor:

Mikulás: …és szoktatok otthon segíteni?

Válasz: …hát szoktunk.

M: És mit? Takarítotok, porszívóztok?

V: Igen.

M: El is mosogattok?

V: Azt nem.

M: Hogyhogy?

V: Van mosogatógépünk.

-A sokadik látogatónak – kicsit fáradtan- azt találta mondani a Mikulás:

„Annyira örülök, hogy eljöttetek hozzám, szinte lábba könnyed a szemem.”

-Timár Ádám (4 éves) odalépett az egyik Krampuszhoz, és egy négy évestől nem igazán elvárható komolysággal ennyit kérdezett:

„Ugye, amikor nem vagy Krampusz akkor ember szoktál lenni?”

-Természetesen ajándékot is kapott a Mikulás a sok szép rajz mellett talán a legnagyobb ajándék az volt, amikor egy ifjú legényke a cumiját nyújtotta át, mondván neki már nincs rá szüksége.

-Megtörtént az is, hogy éppen az Iskola környékén volt dolgom, a gyerekek éppen indultak haza. Egy 2. osztályos forma kisfiú szaladva, pörgette a tornazsákot a feje felett. Barátságosan szóltam neki, hogy vigyázzon, mert csúszik az út, nehogy elessen. Megállt, rám nézett, majd odalépett az osztálytársaihoz és ennyit mondott sejtelmesen: „Vigyázzatok, itt van a Krampusz!”

Ezek a gondolatok jutottak eszembe, kezemben a 2010-es év talán legjobb naptárával.

Köszönöm minden szervezőnek, hogy ott lehettem a MIKULÁSHÁZ-ban!

Köszönöm a Gyerekeknek, hogy ilyen élményekkel gazdagodhattam!

Már nagyon várom a 2010. december 6.-át!

Krampuszi üdvözlettel!