Igen Attila, lehet, igazad van, nem azok olvassák az oldalakat, akiknek tényleg ezt kéne tenni.
Feltevődhet, a kérdés miért fényképezem, és miért a negatív dolgokat. A fényképeknek szerintem tanulságos, és nevelő szerepe van. Azért a negatívumokról, mert bármilyen negatív észrevételre kilencven százalékban a válasz: hát… ez így van itt Magyarországon! Itt van a baj!!! Nem szabad belenyugodni, mert a rossz természetessé válik. Ezért mennek el az emberek a szemét mellet, dobják el a csikkeket, görbén szerelik fel a padokat a sétányon, görbén teszik le a köveket a tűzoltókocsi alá, és lista végtelen.
Lehet, naiv vagyok, de mind remélem, kitartással, egy kicsit változtathatok, egy kicsit még adhatok. Bevallom a sok rossz visszhang miatt, én is el-elfáradok.

Válasz

Nos, igen.
Igen nehezek ezek a nem csak gondolatok, hanem "tett gondolatok" után bármit is szólni. De... azt sejtem, amit most mondok, nem fog osztatlan örömet okozni. (bár akik érintve érzik magukat nem fognak hozzászólni, csak susmorognak majd.)
Egy a lényeg. Én sem vagyok gönyűi. 1974-ben költöztünk ide (Apámat, mint Határőrt ide helyezték, a Laktanyában laktunk), de ezeket mind tudjátok, hisz ismertek.
Itt ebben a faluban nőttem fel, itt vannak a barátaim (és az ellenségeim), ezt tudományos nyelven úgy mondják "itt szocializálódtam" .
Nem szeretnék baromi ( a régi nyelvben nagy) bölcs lenni, de valahol mindenkinek igaza van.
Saci (Te sem vagy gönyűi): A hajós múlt..., ugyan már... Elfelejtkezünk azokról a kereskedőkről, földművesekről, akik, itt éltek, kiszolgálták a hajókat, és közben igyekeztek tenni a faluért, mig a hajósok nem voltak itthon. Tekintettel, hogy néhány évet közöttük éltem, nem volt az mindig olyan dicső...
kedves Piros!

A NEMZETI TUDAT azt gondolom fiataljainkban ott van. Sőt, azt gondolom előhozni sem nehéz belőlük. Biztos vagyok benne, hogy értékes és bölcs emberek leszmek belőlük. Amiket írtál, azok ma is megvannak.

Drága Zoli bácsi!
Hányszor és hányszor beszélgettünk erről?!
A "gönyűi gondolkodás, a tehetsz te bár mi jót, stb... emlékszel?
Butaság lenne tőlem, ha szavaidra én emlékeztetnélek, hiszen Belőled, Pirosból, Sáriból, és Bélából (és a többi jóindulatu emberből) merítem az erőt, ami tovább visz.

Kedves Béla!

CSAK ÍGY TOVÁBB! (ha szabad ilyet mondani)

hát ennyi

Válasz

"Én bíztos vagyok benne, hogy a nemzeti tudat és érzések nincsenek még kihalva, és csak rajtunk mullik, hogy ápoljuk- e vagy hagyjuk veszni. Ezért a nevelők, pedagógusok is sokat tehetnek." - írtad.
Kedves Piroska!
Ahogy minden márciusi és októberi ünnepen össze-össze futunk a mi kis szűk Faluházunkban, láthatod és tán tapasztalhattad is, hogy sokat tesznek.
Kérdezem: Hol a család?
Üdvözlettel: Kiss Béla

Előzmény

Válasz

Kedves Piros!
Szívemből beszél. Ezelőtt 30 évvel mi is szívre tett kézzel, és könnyes szemmel hallgattuk Erdélyben a Magyar Himnuszt. Azóta kiszáradtak a könnyzacskók.
Igaza van nekünk, nem ajánlatos megszólalni, mert abban a pillanatban, valamilyen oldalról, megtámadnak. A segíteni akarást nem fogadják el, mindég valami második szándékot keresnek mögötte. Mikor idekerültem, úgy éreztem, tennem kell valamit ezért a közösségért, de sajnos mindenhol falba, ellenállásba ütköztem. Önzetlenül ajánlottam fel a tudásom, tapasztalatom, a munkám az önkormányzatnak, a honismereti egyletnek, és még sorolhatnám, de mindezt hiába. Egyedül az általános iskola igazgatóságától jött egy pozitív hozzáállás. Aztán telik az idő, és az ember belefárad. Néha jön egy új nekifutás, hátha most, de aztán jön a megrovás, és megint elmegy a kedvem.
Üdvözlettel D.D.Zoltán

Válasz

Én már régóta gondolkodom bízonyos dolgokon, de hát a ,,jött embernek" nem ajánlatos gondolatait hangoztatni. Most kedves Sári a te gondolataid után bátorkodom én is nyilvánossá tenni. Az eggyik fájdalmam a Himnusz - bízony itt az anyaországban nincs akkora tisztelete mint az elszakadt részeken- nem énekeljük, tisztelet a kívételnek. A legnagyobb megrökönyödésem pár éve egy Győri általános iskolánál volt, amikor felkérték a jelenlevőket, hogy HALLGASSÁK meg a Himnuszt. Hát igy oda jutunk, hogy már Himnuszunk sem lesz. .A másik gondolatom az a nemzeti zászlónk. Amióta Magyarországon élek ezt sem értem, hogy ott , ahol szabad, miért nem lobog minden ház oldalán az ünnepeinken. Nekünk nem szabadott magyart kitenni, de a románt törvény kötelezte kitenni ünnepkor. Vajon itt is erre volna szükség ?
Én bíztos vagyok benne, hogy a nemzeti tudat és érzések nincsenek még kihalva, és csak rajtunk mullik, hogy ápoljuk- e vagy hagyjuk veszni. Ezért a nevelők, pedagógusok is sokat tehetnek.
Tisztelettel : Szász Piros

Válasz