Tisztelt Olvasó!

A Gönyűi Hírek decemberi számában több érdekes  cikket , hírt

olvastam. Többen a klubtagok közül nem Gönyűn laktok, ezért néhány cikket az újság szerkesztőjének engedélyével megosztok veletek.

 Egy nagyszerű kezdeményezésnek köszönhetően az elkövetkező számokban olyan gönyűi lakosokat mutat be a lap, akik önzetlenül tettek és tesznek településünkért. Bevallom Nektek kevés olyan ember van akit annyira tisztelek és becsülök, mint Feri bácsi. Mikor szavalni hallom az felér mindennel. Valamikor régen én is kisebb, nagyobb sikerrel mondtam verset különböző versenyeken, de Feri bácsi szaval, és a hallgatóságot magával ragadja előadásval.  Nagyszerű ember, aki életével, és tetteivel követendő példa lehet a fiatalok számára.

Íme a cikk.

 A mostani számban szeretnénk elindítani egy olyan riportsorozatot, amely a község olyan embereit mutatja be, akik itt leélt életük során átlagon felül tettek a közösségi létért. Az elmúlt időszak községi rendezvényein többször találkoztam Gmeidl Ferenccel, aki idős kora ellenére fellépéseket vállal, legyen szó akár versről, akár énekről. Ez adta az ötletet, hogy megpróbáljam kideríteni: egy ilyen idős embert mi ösztönöz arra, hogy még mindig szerepeljen, milyen élete volt, amely ezt az elhivatottságot eredményezte. 

Egy szép őszi délutánon látogattam meg Feri bácsit, aki mesélt életéről. Dunaalmáson született, testvérével kicsi gyerekként vesztette el szüleit, így először menhelyre, majd Pápára nevelőszülőkhöz került. A versek szeretetét már első osztályos korában magába szívta. Mindig jó tanuló volt, de sokszor iskola helyett dolgoznia kellett. Gönyűre harmadik osztályos korában került, amikor nagybátyja vette magához testvérével együtt. Háry Dezső kántortanító sokat segített neki, hogy tanulni tudjon. Hatodik osztályos koráig itt végezte iskoláit, a hetedik, nyolcadik osztályt a hadifogság után már felnőttként, esti iskolában végezte el. Az elemi iskolát követően 1935-től Jandl Oszkár mestertől tanulta a cipész szakmát 1939-ig, amikor szabadult. Az így megszerzett tudás sok segítséget jelentett sorsában. További életét a háború határozta meg. 1943-ban besorozták, majd hamarosan orosz hadifogságba került, ahonnan 1948. október 12-én szabadult.

A fogságban töltött öt évéről még most, ennyi idő után is elemi erővel felszabaduló érzésekkel számolt be. Sajnos beszámolóját teljes terjedelmében nem tudom visszaadni, de jó képet adott a kint töltött évekről. A tábor Kijev közelében volt, ahol hasznát vette tanult szakmájának, mivel a háború minden területen tarolt. Az őrzőknek is szüksége volt cipőre, ruhára, ácsra és egyéb szakmunkásokra. Ezért a kezdeti szigorú őrizetet egy idő után már szabadabb légkör váltotta fel. Az őr és az őrizett egymásra utaltsága megnyitotta azokat a kiskapukat, amelyek mindenki hasznára váltak. Így Feri bácsinak lehetősége volt színházba, képtárba, múzeumba menni. Kijevben látta pl. a Rigolettó előadását. A kötelezőn felüli munkavégzésből némi jövedelme is származott. Az öt év fogság alatt megtanult oroszul írni, olvasni, beszélni. A fogságot könnyebb volt úgy elviselnie, hogy feleséget, gyereket, családot nem hagyott hátra hazájában. Hazatérését követően azonban hamarosan megnősült, házasságukból két lányuk született. A fogság után visszatért mesteréhez dolgozni, aki saját fiaként szerette. 1976-ban bekövetkezett nyugdíjáig szakmájában dolgozott.

A falut az ötvenes évektől kezdve a hajós, kereskedő és iparos kör jellemezte. Ez lehetőségeit is meghatározta. Feri bácsi szeretettel, sok idézettel fűszerezve mesélt a falu színjátszó köréről, amelyben feleségével együtt sokszor szerepelt. A beszélgetésbe Margit néni is bekapcsolódott, így együtt próbálták feleleveníteni élményeiket. Egy bemutatott meghívó már a háborús években is jelzett programot: 1943. június 20-ra a Gönyüi Levente Egyesület fellépését hirdette a Király Vendéglőben, amely az egyik szereplő balesete miatt elmaradt. A színjátszás aztán az ötvenes évektől indult újra és kb. a hatvanas évek végéig tartott. Többek között játszották a Szabin nők elrablását („Róza, magában túlteng a próza, maga bölcsebb, mint Spinóza…”), a Távolban egy fehér vitorlát, a Gárdahadnagyot és még sok más darabot. A Gárdahadnagy előadását zárt ajtók mögött játszották pedagógus közönségnek, ahol egy budapesti pedagógus elismerően nyilatkozott tevékenységükről: „Bárhol felléptetném őket”. Fellépéseiken mindig jelentős számú néző volt jelen. Többször a környező településeken is felléptek. A díszleteket maguk festették, ruháikat maguk varrták. Szerepeltek műkedvelő versenyeken, nyertek zongorát, képet, egyéb nyereményeket, de ezeket az akkori vezetés eltüntette. A faluban működött táncház is, amely szintén hozzájárult ahhoz, hogy az itt élők szórakozni tudjanak.

Feri bácsi még idős korában is verseket tanul. Szereti Petőfit és Tompa Mihályt. Feleségével ma is kedvenc szórakozásuk, hogy egyikük egy-egy színdarabból felidézett mondatát a másikuk folytatja, vagy egy verset egymást váltva mondanak el. Mindketten tagjai a nyugdíjas kórusnak is. A Duna közelléte Feri bácsit is megérintette. Hajós volt „két napig” és egyik alapító tagja a Gönyűi Horgász Egyesületnek. Sokáig horgászott, de ezt egészségügyi problémái miatt már 10 éve nem gyakorolja. Szereti Gönyűt, és máig tesz is érte.

Horváthné Szakács Judit