Az előző számunkban kezdett „életutak” cikksorozatunkat egy olyan szakma képviselőjének bemutatásával folytatjuk, amely a múltban a község hírnevét adta. Nem született gönyűiként mások segítségét kellett kérnem ahhoz, hogy olyasvalakit mutathassak be, akinek családjában a hajózás gyakorlása, szeretete apáról fiúra szállt.

  Egy hideg téli délutánon kerestem meg Burján Bélát, aki előzetes telefon kérésemre szívesen vállalta az interjút, hogy kicsit beavasson bennünket életébe. Hat gyerekes családban nőtt fel, ahol már hamar dolgoznia kellett, kilenc éves korától a nyári szünetek is munkával teltek. Továbbtanulásra nem volt lehetősége, így a családi hagyományokat követve – hajós apa és nagybácsi, testvérek - 1957-ben 16 évesen ő is hajós munkára szerződött. Ezzel kezdetét vette az az ötven év, amely nyugdíjazásig - és egy kicsit azon túl is - folyamatos munkát jelentett számára a Dunán. Hajós életét hajóinasként egy gőzhajó fedélzetén kezdte, két év múlva matróz lett, majd vitorlásként folytatta, legfiatalabbként képviselve a szakmát. Tíz éven belül fedélzetmester, majd uszálykalauz lett. Ez fontos mesterség volt akkor, mivel vontatásnál Komárom és Regensburg között kötelező volt uszálykalauz alkalmazása, aki a hajókat irányította. 7 évig volt uszálykalauz, majd harmadik-, második-, végül első kormányos lett. Később hajós szakmunkásvizsgát kellett tennie, ami a maga nemében 310. szakmaként első volt az országban. Láthatóan az előrejutás ranglétráját végigjárta, amíg eljutott a legmagasabb beosztásig.

 

Büszkén beszélt fiairól, akik továbbviszik a szakmát a családban: Béci és Feri kapitányok, Csabi, a legkisebb, hajóvezető. Mi, akik tágra meredt szemmel nézzük nyaranta a Dunán tovasuhanó Mozart luxushajót, nem is gondoljuk, hogy falubeli kapitány, az egyik fiú, Béci vezényli azt.

 

 

 

 A papa hajója a Donau-prinzessin volt, amelyen szolgálata nagy részét töltötte. Szállásért, ellátásért nem kellett fizetnie. Külön kabinban, jó ellátás mellett élvezte a választott szakmája nyújtotta előnyöket. Akkor, amikor a magyarok csak háromévente, nehezen jutottak külföldre, neki lehetősége volt olyan országokban, városokban járni, amelyek akkor még az elérhetetlen csodát jelentették sokak számára, mint például Németország, Ausztria, de akár Jugoszláviát is említhetnénk. Többször járt az Al-Dunán is, ahol még láthatta az eredeti Orsovát is, amelyet később az Al-Duna szabályozásakor felduzzasztott folyó véglegesen elárasztott, végleg eltüntetve azt az utókor elől.

A viszonylagos jólét, amelyet egy hajós a családjának nyújtani tudott, azzal is járt, hogy szeretteit néha hónapokig – esetenként fél évig - nem láthatta, ha nagy néha hazakerült, akkor a háztájiban kellett a férfi munkát elvégezni, aztán indulhatott is vissza. Felesége egyedül nevelte a három gyereket, amíg kicsik voltak, munkát sem tudott vállalni. A kezdeteknél még nem, de később egyre többször lett lehetőség arra, hogy a család tagjai (feleség, gyerekek) szintén eltölthettek egy-egy utazást a családfővel, ami maradandó élményeket adott nekik a következő találkozásig. A hatvanas évekig nagyon sok gönyűi férfi szolgált az egyes hajókon, de azt követően egyre többen inkább a győri üzemek lehetőségeit kihasználva próbáltak jövedelemhez jutni, nem a hajózással.

Beszélgetésünk során próbáltam felejthetetlen élményeket kicsikarni a volt hajóstól, mivel én - mint kívülálló - csodálatos élménynek tartanám azt, ha a Duna vonalát végighajózhatnám. Megerősített abban, hogy a táj gyönyörű, de amikor az ember 50 éven keresztül sokszor megy rajta végig, akkor az már nem ugyanazt az élményt adja, mint az első találkozás. Természetesen vannak olyan élményei, amelyeket szívesen felidéz, mint például az, amikor fiaival főzőcskézhetett kabinjában egyes hajóutakon.

2000. óta magyarországi nyugdíjas, amit 6 évvel még megtoldott németországi szolgálatával. Mindent összeadva 50 év jogviszony után kezdte megérdemelt nyugdíját. Kérdésemre, hogy vonzódik-e a Dunához, nemleges volt a válasza, horgászni is csak unalom-űzésből szokott, míg hajózott. Most egyetlen hobbija, szórakozása az otthona és az akörüli teendők. Szokott fát vágni, kertészkedni, állatokkal foglalkozni. Elmondása szerint unokái nagy örömére kis állatkertet tart fenn, amelyben kb. tízegynéhány féle kisállat van, amelyeket gondoz. Korát meghazudtolóan jó formában van, talán azért, mert fél életét a természetben töltötte.

További szép, békés éveket kívánok a megtért hajósnak a falu nevében is, és kívánom, hogy a családi szép hagyományt az unokák közül is folytassa valaki.

 

Horváthné Szakács Judit

 

forrás: Gönyűi Hírek

A cikkhez  talán még annyit, hogy Béla bácsi végezte, és irányította az 1879-ből származó gönyűi Tűzoltókocsi felújítását, amely hamarosan kiállításra kerül településünkön.