Az alkotmányt nem mindennapi olvasmányként forgatók, így jelen sorok írója számára is meglepő lehet, hogy az 1989-es alkotmányban nemzeti ünnepeinkről nem esett szó, azokról külön jogszabály, az 1991.évi VIII. törvény rendelkezett.

Az 1991. március 5-én elfogadott törvény első paragrafusa szerint "a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepei: a) március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, b) augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe, c) október 23-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja." A 2. § pedig kimondta, hogy "az 1. §-ban említett nemzeti ünnepek közül augusztus 20-át az Országgyűlés hivatalos állami ünneppé nyilvánítja." 

Ezzel (3. §) nem csupán április 4. és november 7. került ki, immár hivatalosan is nemzeti, illetve állami ünnepeink sorából, de augusztus 20-ika jelentése is módosult, hiszen e napnak a Népköztársaság ünnepévé nyilvánításáról szóló 1950. évi 1. törvényerejű rendelet is hatályát vesztette. Az Alaptörvény nemzeti ünnepeinkkel az "Alapvetés" fejezet "J" cikkében foglalkozik. Az (1) pont kimondja, hogy "Magyarország nemzeti ünnepei: a) március 15. napja, az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc emlékére; b) augusztus 20. napja, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére; c) október 23. napja, az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékére". A (2) pont pedig hivatalos állami ünnepként augusztus 20. napját jelöli meg.

1100 év áll mögötte

A joghierarchiai változtatás rendjén való, mindennek valóban alkotmányban van a helye, azonban a nemzeti ünnepek tartalmára vonatkozó változtatásokkal már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. Azzal, hogy az Alaptörvény szerint augusztus 20-án nemcsak az államalapító királyt, hanem az államalapítást is ünnepeljük, egyetérthetünk, ám azzal, hogy október 23-án nem ünnepeljük a Magyar Köztársaság kikiáltását, már aligha. Igaz, az elmúlt közel negyedszázad során e nap nem vált a respublika, még kevésbé a rendszerváltás ünnepévé, de élhetünk a gyanúval, hogy az Alaptörvény megalkotói nem ezért, hanem inkább a Fidesz újabb keletű történelemértelmezését követve (azazhogy: a rendszerváltás 1990-ben, az új, szabadon választott Országgyűlés hivatalba lépésével vette kezdetét) módosították a szöveget. Azt viszont mindenképp fájlalom, hogy március 15-én hivatalosan már csak a forradalom és szabadságharc "emlékét" ünnepelhetjük, a "modern, parlamentáris Magyarország" megszületését nem. Némi malíciával hozzátehetném, valóban kérdéses, hogy van-e értelme ma e hazában a modern, parlamentáris Magyarország megszületését ünnepelni. Lehet, hogy az alkotmányozó tulajdonképpen korrektül járt el? Vagy egyszerűen freudi "elhallgatással" van dolgunk?

Sokáig a kenyér ünnepe volt FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Mindenesetre tény, hogy az Alaptörvény - lényegében az 1991. évi VIII. törvény nyomán - megerősítette augusztus 20. napjának nemzeti ünnepeink sorában ma már természetesnek tetsző kitüntetett szerepét. Bár a politika iránt nem különösebben érdeklődők közül valószínűleg nem sokan emlékeznek az ezzel kapcsolatos vitákra, mégis talán érdemes felidézni s újra mérlegre tenni a pro és kontra érveket: beteljesültek-e a remények, jogosak voltak-e az aggodalmak? 
Az Antall-kormány által benyújtott 1850-es számú előterjesztés javaslatot tett a nemzeti ünnepekre (március 15, augusztus 20, október 23.), ám, mint a napirendi pont előadója, Isépy Tamás, igazságügyi minisztériumi államtitkár hangsúlyozta, a Kormány ama "hálátlan feladatot lényegében az Országgyűlés bölcsességére bízza, hogy a három nemzeti ünnep közül válassza ki azt, amelyiket állami ünneppé nyilvánítunk." Az akkor legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező MDF többségi álláspontját Kónya Imre frakcióvezető ismertette. Eszerint "a legfőbb szempont, ami a választást indokolja (...), az, hogy a három ünnep közül melyik fejezi ki legjobban a magyar államiság eszméjét, és úgy érezzük, hogy ezen az alapon (...) augusztus 20-a az az ünnep, ami indokolt, hogy a Magyar Köztársaság állami ünnepe legyen."

Az FKgP hasonló véleményen volt. A fölszólaló Torgyán József szerint az állami ünnep meghatározásánál "az államiság szempontjainak kell az irányadónak lenniük" ezért számukra "teljesen egyértelmű, hogy csak augusztus 20-a jöhet ebből a szempontból szóba", ráadásul "amikor a külföld vonatkozásában reprezentáljuk ezt az állami ünnepet, egészen más súlya van annak, ha rögtön 1100 év áll mögötte, mintha fiatalabb ünnepre hivatkoznánk."

A KDNP, nem meglepő módon, szintén augusztus 20-ika állami ünneppé nyilvánítását támogatta. A párt nevében Füzessy Tibor kijelentette, hogy "a nemzeti ünnepek mindenütt az ország sorsát, jövőjét hosszú időre alapvetően meghatározó (...), kiható eseményeket jelölnek", valamint "mindenütt örömünnepek, mindenütt győzelmet, nemzeti büszkeséget felkeltő eseményeket jelentenek. (...) Elbukott, legyőzött forradalmak, elvesztett csaták sehol sem váltak nemzeti ünnepekké." Álláspontjának alátámasztására fölszólalása végén még Rákosi Mátyásra is hivatkozott: "1949. augusztus 20-ikán történt az akkori alkotmánynak, az 1949. évi XX. törvénynek a kihirdetése. (...) Abban az időben Rákosi Mátyás sem tudta magát kivonni az alól a közmeggyőződés alól, hogy augusztus 20-ika a nemzeti folyamatosságnak, az alkotmányosságnak az ünnepét jelenti. Ő is szükségesnek tartotta, hogy megpróbálja keresni a jogfolytonosságot, és ezért rögzítette pontosan erre a napra az alkotmány kihirdetését (...). Ilyen megfontolások mellett úgy gondolom, hogy a három közül a kiemeltebb jelentőségű ünnep csak egy lehet, az, amelyik első királyunk emlékén keresztül a magyar államiság kezdetét és a keresztény nyugathoz való csatlakozásunkat egyértelműen jelenti: augusztus 20-ika."

A folytonosság ünnepe

Az akkori ellenzék többsége más véleményen volt. Az SZDSZ nevében fölszólaló Szabó Miklós elismerte, hogy augusztus 20. "valóban a legegyetemesebben átélt és átérzett magyar nemzeti ünnep, valószínűleg ez az az ünnep, amit ma Magyarországon senki nem ellenez", ám "éppen egyetemes volta következtében minden hatalom által kisajátíthatónak bizonyult." Ezzel szemben március 15. "a maga fiatalos arcával szembenézett minden elnyomó hatalomnak (...). Március 15-ével sem az 1945 előtti, sem az 1945 utáni antidemokratikus hatalmak nem tudtak mit kezdeni. Nem merték betiltani, nem merték eltörölni." Március 15. napjának állami ünneppé nyilvánítása hitet tenne "politikai újrakezdésünk demokratikus volta mellett", hiszen e nap "a hazafiság és a demokratizmus összefonódásának, harmóniájának, egyesülésének az eseménye volt." Fölszólalásának záró gondolata szerint: "augusztus 20. az ezeréves folytonosság ünnepe, a másik kettő az újrakezdésé. Október 23-a egy rossz, bűnös korszak lezárásának, elutasításának az ünnepe, március 15-e a jövő felé fordulás, az újrakezdés ünnepe." Későbbi fölszólalásában Hack Péter kifejtette, hogy az SZDSZ végső soron el tudja fogadni augusztus 20-ikát állami ünnepként, ám "nagyon szerencsétlen, ha ez a diplomáciai holtszezonra esik" és ezzel a döntéssel az Országgyűlés a magyar nagykövetségeket "eléggé nehéz helyzetbe hozza."

A Fidesz részéről fölszólaló Németh Zsolt szintén március 15-ike mellett érvelt. Szerinte az állami ünnepnek tartalmában "a legszélesebb társadalmi egyetértésen kell alapulnia", s "ezen tartalomnak összhangban kell állni a a Magyar Köztársaság legfőbb politikai értéktörekvéseivel". A frakció döntő többségének az álláspontja, "hogy ezen elvárásoknak a három alternatívából egyes-egyedül március 15. felel meg". Október 23-ika ugyan mindenkié, ám "ma még nagyon közel vagyunk a konkrét történelmi eseményekhez, nincs rálátásunk, és egyelőre mindenkinek az említettek közül '56 jelentése valamilyen értelemben eltérő." Augusztus 20-ika egyházi vonatkozása miatt igazán problémás, hiszen "az egyházi és állami ünnepek összemosása nem szerencsés akkor, amikor éppen csak, hogy kezdetét vette a hosszú évtizedes összefonódás után az állam és egyház szétválása". Emellett "az ország 25 százalékát kitevő protestánsok - nem beszélve a szekularizált rétegekről - jogosan protestálhatnak, mivel ha ők tiszteletben is tartják a Szent István-ünnepkörhöz, a Szent Jobbhoz, a Szent Koronához stb. kapcsolódó katolikus hitelveket, nem lehet tőlük elvárni, hogy az állami ünneppel óhatatlanul összefonódó egyházi eseményeken, eljárásokon hitbeli konfliktus nélkül részt vegyenek." Tehát: "március 15. az egyedüli, amely megítélésünk szerint állami ünnepként szóba jöhet, mivel a nemzetet semmilyen, főbb értelemben nem osztja meg, ugyanakkor a lehető leginkább egyesíti."

Az MSZP, mint azt a párt részéről fölszólaló Gál Zoltán kifejtette, nem jutott egységes álláspontra, bár "a többség valószínűleg március 15-ét fogja támogatni". Mint elmondta: "akik augusztus 20-ikát támogatják, azok előtt elsősorban az lebeg, hogy ez valóban a magyar államiságnak egy bizonyos fajta ünnepe, évfordulója, ugyanakkor akik március 15-ét támogatják, azt vetették fel, (...) hogy augusztus 20-hoz bizonyos vallási ünnepek is kapcsolódtak az elmúlt évszázadok során, és valóban nem lenne szerencsés, ha az állami ünnep és a katolikus egyház ünnepe összemosódna." 

Hamis mítoszok 

A vita nem tisztán kormány- és ellenzéki pártok között folyt, több kormánypárti politikus, sőt kormánytag fejtette ki pártja többségétől eltérő véleményét. Így Katona Tamás és Tóth Albert MDF-es képviselők március 15, Kelemen András (MDF) népjóléti államtitkár, valamint Kovács Béla és István József kisgazda honatyák pedig október 23. mellett érveltek. Az Országgyűlés a törvényjavaslat 1. §-át szinte egyhangúan (263 igen, 0 nem, 3 tartózkodás) fogadta el. A 2. § esetében az állami ünnepként szóba jöhető nemzeti ünnepnapokról külön-külön szavaztak, s ennek során augusztus 20-ika kapott többséget (159/57/60), míg március 15. (131/78/61) és október 23. (124/61/93) csupán kisebbségi támogatást kapott. Végül a teljes szöveget az Országgyűlés a jelenlévők több mint kétharmadának támogatásával (205/9/47) fogadta el.

Az elmúlt 22 év azt mutatja, hogy az ellenérvek lényegében ma is megállnak. Igaz, az állami ünnepet nem uralta el a katolikus egyház Szent István-napja, honfitársaink többsége számára a Szent Jobb-körmenet inkább csupán része, semmint lényege az ünnepnek, s emlékeim szerint ezzel kapcsolatban sem protestáns, sem nem-keresztény, sem nem-hívő honfitársaink részéről nem érkezett panaszt. Ám az is igaz, hogy az állam és egyház szigorú szétválasztásának elvét fölpuhítani igyekvő politikához az állami ünnep egyházi tartalma, s az erre történő hivatkozás igen jelentős szellemi-ideológiai munícióul szolgál. Ráadásul, s erre 1991-ben aligha gondolhattak a törvényhozók, mára újra általános lett hazánkban a múltba révedés, divatba jönnek ismét a hamis történelmi mítoszok és szimpla hazugságok, s az ezeket hirdetők augusztus 20-ra, mint állami ünnepre rá tudnak kapcsolódni, s rá is kapcsolódnak.

Mindezek ellenére úgy vélem, hogy az Országgyűlés mégis jó döntést hozott. Augusztus 20-ika ugyanis, rácáfolva az akkori Fidesz-álláspontra, nem vált megosztó ünneppé. A nemzeti egységben fogant ünnepeink, március 15. és október 23. ma a nemzet megosztottságának napjai; az augusztus 20-i ünnepnap legalább nem a megosztottságról szól. Ezt a napot minden rezsim kihasználta, s mindegyik hozzátette magáét (Szent István, új kenyér, államalapítás, alkotmány), s bár emiatt tartalma némiképp vegyes, népszerűsége okát éppen ebben lelhetjük föl: tisztavatás, körmenet, új kenyér, tűzijáték: mindenki megtalálja a magáét, s ha valaki mégsem, hát nyár van, jó idő, munkaszünet - irány a Balaton! Ez ma is az az ünnep, amelyet (Szabó Miklóst idézve) "senki nem ellenez", talán azért, mert nemzeti ünnepeink közül ez a legkevésbé alkalmas arra, hogy politikusaink direkt napi politikai analógiák gyártására használhassák föl.
Hát boldog ünnepet mindenkinek, s Isten éltesse az Istvánokat!

Forrás:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=670268