Eddig nem volt szerencsém Vámosszabadihoz, nem találkoztam harciasságával, amit rövid idő alatt 15 demonstrációval nyilvánított ki azért, hogy megakadályozzák, hogy a falu határában lévő laktanyában menekülttábor nyíljon. A közösségben elképesztően alaptalan félelmek terjengtek: nemi erőszaktól, betöréses rablásoktól tartottak, holott a táborba zömében menekült családok érkezését tervezték. A táborba az első lakók augusztus elején érkeztek.

A nagy, sötétkék étkezősátor előtt sorban állnak a menekültek. A kerítésen kívülről figyelem a jobbára vézna testalkatú, zömében fekete bőrű férfiakat, akiket az Őrház Securiti nagydarab alkalmazottja szétvetett lábakkal és egyértelmű mozdulatokkal választ le a külvilágról. Egyetlen percre akkor nyílik ki az ajtó, amikor a Máltai Szeretetszolgálat autója megérkezik mosolygós, de elutasító sofőrjével.
- Gondolom, azt akarja tudni, hogy mit hoztam - néz rám az ember, majd kedvesen közli - nem nyilatkozom.

Ez a mondat többször felbukkant Vámosszabadiban töltött óráim alatt, miközben megpróbáltam kideríteni, hogy a településtől két kilométerre lévő, 80 millió forintból felújított menekült tábor tovább borzolja-e a kedélyeket, vagy elásták a csatabárdot. Beletörődtek abba, hogy egy titkosnak mondott kormányintézkedés értelmében kész tények elé állították a község lakóit, amikor az illetékesek a honvédség tulajdonában lévő, hajdani nőtlen tisztiszállót némi alakítgatással alkalmassá tették néhányszáz bevándorló ideiglenes befogadására?

Réti Csaba polgármestertől megtudom, hogy a huszonhét környező faluból talán Vámosszabadi a legtehetősebb, ahol nincs munkanélküliség, ahol sok a jómódú iparos, vállalkozó és ahol a muzsikát kedvelő lakosokból akár egy zenekart is össze lehetne állítani. Ami igaz, az igaz. Itt nincs romos épület, a kertekből kicsordulnak a virágok, láttam olyan kerítés mellé állított kerékpárt is, amelyik virágtartóként funkcionált. Az utcák burkoltak, a félezer körüli lakás 99 százalékában vezetékes vizet használnak, és persze a szennyvízelvezetés is megoldott, a gázbevezetés is a vége felé jár. A szépséget és a nyugalmat ezerhatszáz "telepes" teremtette meg magának az évek során. Ehhez ragaszkodnak tíz körömmel. Ezt látják veszélyeztetve a nyitott menekült tábor közelsége miatt. 

- Néhányan fogtuk magunkat és elmentünk Bicskére, hogy tapasztalatot gyűjtsünk az ottani táborról - mondja Tolnainé Varga Márta, a főutcán lévő vegyesbolt tulajdonosa, aki egyébként azzal a kijelentéssel fogadott, hogy Vámosszabadi bizony kettészakadt. 

- Nem vártuk virággal őket, én sem örülök nekik, de Bicskén is kiderült: a menekültek alapból hangosak, mint a romák és sokan vannak egy ekkora lélekszámú városkához mérten. Sajnos, az emberek tüzelik egymást, ami szerintem butaság. A testvérem Kanadában él, és ott magától értetődő a sokféle náció. Mi nem vagyunk hozzászokva - így a fiatalasszony, majd megjegyzi - egy hét óta, amióta megjöttek a "hívatlan vendégek", egyetlen táborlakó vásárlója nem volt, de utcán sétáló menekülttel sem találkozott. 

A polgármester kíséretében betérünk a település MoszkiTó-nak nevezett sörözőjébe. A tulajdonos, Tomozi Viktória, megmutatja azt a jó néhány transzparenst, amelyet demonstrációik során használtak. Tőle is azt kérdezem: miután a település beleegyezett, hogy ideiglenesen itt működjön a menekült tábor, miképp látja most a helyzetet?

- Nézze, senki nem gondolja, hogy ezeket az embereket bántani kellene. De szerintem a település nagyobb hányada kételkedik abban, hogy hozzájárultunk a befogadó táborhoz. Nem biztos, hogy bölcs dolog volt. Az emberek azt mondják, akkor miért tiltakoztunk, demonstráltunk? Ráadásul a megkésett tájékoztatás utáni ígéretekben az is benne volt, hogy különféle vallásúakat nem zárnak össze a táborban és - ami a legfontosabb -, fekete-afrikaiak nem kerülnek ide. Én személy szerint a hatástanulmány hiányát tartom az egyik legfelháborítóbb hiányosságnak, ami a semmibevételünket megkoronázza. Amúgy meg mi az, hogy "véletlenül kiderül", Vámosszabadi tőszomszédságában lesz egy menekült tábor?
Viktória észreveszi magán, hogy kissé indulatos lett. Korrigál, hisz pontosan tudja, most nem annak van itt az ideje. És a bujtogatással sem ért egyet. Megmutatja sörözője kertjét, az onnan nyíló patakot, és amikor elköszönünk, azt mondja: - Többen valljuk, szárazon kell tartani a puskaport. Senki se higgye, hogy a fejünk lágyára estünk.

Más szavakkal, de így vélekedik Buruzs István is, aki mellesleg a tiltakozó falu civil szerveződésének élére állt és Réti Csaba polgármesterrel együtt tagja volt annak a tárgyaló delegációnak, amelyet a kirobbant felháborodás után - július 23-án - maga a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány fogadott Budapesten. 
Buruzs szavai tárgyilagosak és megfontoltak. Kérdéseimre azt mondja, valóban, két markáns vélemény uralkodik ma Vámosszabadiban. Az egyik szerint a menekültek is emberek, akiknek a gondját meg kell oldani, ami azonban kormányfeladat. A másik nézet hibának tartja a belügyminiszterrel kötött kompromisszumot, ami 2014 tavaszán lejár. Ő viszont azon a véleményen van, hogy nem kell hátradőlve ülni és malmozni, mintha jól végezték volna a dolgukat, hanem az illetékesek minden intézkedését nyomon követve, figyelmeztetni őket ígéretükre, nehogy elfeledjék, amit vállaltak.

- Nehogy a jóindulatunkat ellenünk fordítsák - szögezi le határozottan Buruzs István, majd kuncogva hozzáteszi: - Tizenöt demonstráció megszervezése után nem lesz nehéz a tizenhatodikat megszervezni.

Egyébként a táborvezetőtől kapott információkat - bár a Bevándorlási Hivatal nem engedélyezte a vele való személyes találkozásomat - Buruzs megosztotta velem. A 150 táborlakó életének első hetében volt egy focimeccs közben szerzett lábtörés, egy lakó pedig epilepsziás rohamot kapott. Mind kettejüket a győri kórházba vitték. Az egyik mindenórás kismamáért ugyancsak mentő jött. Ezen kívül semmi említésre méltót nem talált a táborvezető, aki napi 24 órában tartózkodik a szerinte "békés" hangulatú táborban.

Bevallom, meglepett az a többrétegű "védelmi rendszer", és az a töretlen jövőtervezés, amelyről Réti Csaba polgármester tájékoztatott. Ő ugyanis töretlenül hiszi: belátható időn belül megszűnik a település határában a menekülttábor és az önkormányzat jutányos áron hozzájut majd az épülethez. No, de addig nemcsak a Dunán, hanem a Rábán és a Rábcán is sok víz lefolyik még. 

Nézzük először a faluvédelmet. A polgármestert idézem: 
- Úgy gondolom, amatőr tárgyalóként elég jól döntöttünk a település sorskérdéséről - s ezzel arra a július 23-ai keddi napra utal, amikor a belügyminiszter bocsánatot kért tőlük egyebek között a táborral kapcsolatos tervek ismertetésének elmaradása és a velük való egyeztetések kihagyása miatt. Ám a lényeg az, hogy Pintér Sándor egyetértve a faluban létesítendő térfigyelő rendszer kiépítésével, aláírta azt a 7,5 millió forintos szerződést, amelynek megvalósítása egy-két héten belül várható. Négy kamera a belterületekre jut, négy pedig a faluba bejövő útvonalaknál lesz. Az önkormányzati testület a kamerákkal összefüggésben arról is határozott a héten, hogy korszerűsítik Vámosszabadi közvilágítását. Hiába, minden rosszban van valami jó.

Az önkormányzat épületében, azaz a Faluházban berendezett rendőrségi iroda ugyancsak a faluvédelem része. A polgármester boldogan mutatja a tökéletesen felszerelt helyiséget, amelyben természetesen internet kapcsolat is van, és a hozzátartozó kis konyhát, ahol kávét és teát is lehet főzni. Egyébként a megye 11 rendőrt "működtet" Vámosszabadiban, közülük egy-egy pár folyamatosan járőrözik. Rajtuk kívül a már említett Őrház Securiti is része a biztonságnak, felvállalták ugyanis, hogy a tábor belső őrzésvédelme mellett naponta kívülről is körbejárják a területet.

A polgármester természetesen ellenzi a menekült tábor jelenlétét, és mint címerükben az oroszlán, úgy küzd a helyzet mielőbbi megszüntetéséért. Igaz, némiképp méltányolva a belügyi szükséghelyzetet, azért is küzd, hogy a község toleráns legyen a táborlakókkal. 

De mindenekelőtt azt tartja szem előtt, hogy Vámosszabadi fejlődni akar, és most két lehetőség is kínálja magát. Az egyik a pezsgőtabletta beruházás, amelyet egy angol cég álmodott éppen a táborhoz vezető út túloldalára, attól mintegy 150 méternyire. A 2012-ben született ötlet tervei már készülnek, és Réti Csaba elmondása szerint a 140 embert foglalkoztató, egy milliárdos beruházás a kutató-fejlesztő csoport létrehozásával afféle vitamin gyárrá nőné ki magát. A fejlesztő leállt. Várakozik. Egyértelműen a menekülttábor miatt. A másik a régóta dédelgetett terv: a munkásszállónak készült, majd nőtlen tisztiszállóvá avanzsált épületet a fiatalok első lakásaivá vagy épp a kistérségi idős emberek afféle utolsó otthonává lehetne átalakítani. 

Személyesen is körüljártam a tábor területét. Őszintén szólva, azt a helybéli autószerelő-autóbontó vállalkozót is megértem, akinek a műhelye karnyújtásnyira van a kerítéstől és azt fontolgatja, hogy bedobja a törülközőt, attól tartva, hogy majd nem jönnek oda a kuncsaftok. Szóval akad itt jó és rossz egyaránt.
Jelenleg Vámosszabadi ott tart, hogy lakói változatlanul gyűjtik a tiltakozó aláírásokat és vigyázva őrzik a transzparenseket. 
Szárazon tartják a puskaport.

Szabó Iréne / Népszava

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=670373