Az alábbi írás a kisalfold.hu Kisalföldi Históriák sorozatában jelent meg. Érdekes, településünkkel kapcsolatos fontos történelmi eseményeket tartalmaz. Ajánlom szíves figyelmetekbe.

A XIX. század első felében Győr város és környéke óriási fejlődésen ment keresztül. A nyugodt, háborúmentes időszak kedvezett a gazdasági és kulturális élet fellendülésének. Ezt a pezsgő, nyüzsgő életet szakította félbe a kolerajárvány 1831-ben.

A kolera

A kolerafertőzés kórokozóját Robert Koch, német orvos azonosította 1884-ben, és ő jött rá arra, hogy a baktérium a szájon át, étellel és itallal kerül az ember gyomrába. Ezt viszont még 1831-ben nem tudták! Akkoriban a betegség tüneteit így jellemezték: „ ...kezdődik fejfájással, gyomor -és szívgödör fájással, hányás és hasmenéssel, mellyekre a beteg teste, de kivált kezei és lábai meghidegszenek, s görtsök által rángatódnak, öszvehúzódnak. - melly jelek, ezt, minden más nyavalyától megkülönböztetik...".

A kolera terjedése

A kolera őshazája Kelet-India volt, ahol 1817-ben fejlődött ki a betegség és veszedelmes méreteket öltött. Három év múlva már a Perzsa- öböl vidékén szedte áldozatait, ahonnan kereskedőkaravánok hurcolták tovább orosz területekre. A ragályos kór 1830-ban átterjedt Galíciára, a tavasz beálltával pedig a betegség tünetei Magyarországon is jelentkeztek. A Máramarosból érkező fuvarosok megfertőzték a Felső-Tisza vidékét és az első megbetegedést Ugocsa vármegyéből jelentették június 13-án. A Tiszán hajózó sószállítók alföldi településeken terjesztették tovább a kórt, majd Esztergom környékén és Komáromban is regisztráltak kolerás megbetegedéseket.

Megelőző intézkedések

Győr vármegye területén a járvány elleni védekezés megszervezéséről az „Egészség állapotjában folyvást munkálkodó Választottság" gondoskodott. A bizottság első ülését 1831. július ötödikén tartotta és számos határozatot alkotott. 

Elsőként a vízi közlekedés korlátozásáról döntöttek: kordont húztak az Öreg-Duna mentén, lezárták a szőgyei, illetve a nagybajcsi átkelőket. Kezdetben engedélyezték, hogy a gönyűi és a medvei réveket használhassák az emberek, de a veszély közeledtével itt is megtiltották az átkelést. Kényesen érintették ezen intézkedések a Gönyűnél és a Véneknél kikötött hajómalmok tulajdonosait. 

A bizottság rendelkezése értelmében a vármegye területén hét ellenőrző pontot szerveztek (Bőny, Gönyű, Hédervár, Mezőőrs, Nyúl, Öttevény és Tét), ahová felvigyázó biztosokat neveztek ki. Nekik „.. a legnagyobb szorgalmatossággal és pontossággal, igaz részvéttel..." kellett gondoskodniuk a környékbeli lakosság ellátásáról, valamint jelentéseikben kötelesek voltak beszámolni a helyi eseményekről; sőt ők felügyelték a gönyűi, a mezőőrsi és a ravazdi veszteglő intézeteket is.

Ezek olyan mesterségesen kialakított karantén helyek voltak, ahol az átutazó személyeket akár 20 napra is egyhelyben maradásra kényszeríthették. Természetesen az alapvető ellátásukról gondoskodtak, hiszen biztosították az orvosi felügyeletet, a lakhatásukat és az élelmezésüket is. De míg a szegényebb sorsú személyeknek naponta egyszeri meleg ételt és kenyeret adtak; addig a „nem szűkölködők" pénzért, a kívánságaiknak megfelelő ételt rendelhettek.

Nagy figyelmet szenteltek a vármegye országútjainak felügyeletére is. A megyehatáron áthaladó utakhoz őröket rendeltek a környékbeli települések lakói közül. Helyzetük nem volt irigylésre méltó, hiszen nappal és éjszaka is szolgálatot teljesítettek, így a nyári mezőgazdasági munkálatokat nem tudták elvégezni. Feladatuk az volt, hogy minden utazó okmányát ellenőrizzék és a fertőzött területekről érkező személyeket kiszűrjék. A koleraveszély erősödése miatt a megye útjainak nagy részét július közepén lezárták és felárkolták. Voltak azonban olyan helyek, amelyek megmaradtak eredeti állapotukban. Ilyen volt a nagyszentjánosi határon keresztül vezető út, amelyet a tágas mezőség miatt képtelenség lett volna körbeárkolni; valamint a bőnyi és a kisszentjánosi utak, amelyek a gabonaszállítás szempontjából kulcsfontossággal bírtak.

A kolera áldozatai

Az epekórságnak is nevezett fertőző megbetegedést először 1831 augusztus elsején észlelték Gönyűn. Az esetről az orvos a következő beszámolót készítette: „.. Szepesi József Molnár Mesternek halálárul és betegségérül...azt vettem észre, hogy ezen ember halála előtt való estve egy Itze pálinkát megivott, arra egy táll buborka salátát meg evett, ezekre hányást és hasmenést kapot, ez okozta annak halálát...". Bár a jelentésben nem szerepelt konkrétan, hogy a molnár a kolera áldozata lett volna, de a tünetek egyértelműen erre utaltak. További megbetegedések is történtek a településen, de az orvosi segítségnek köszönhetően csak egy 70 év körüli nő hunyt el. 

Sokkal több ember halálát követelte e ragályos kór Szentivánon. A község első, fertőzésben elhunyt betege Otoltics Lőrinc takács volt. A falu bírájának jelentéséből tudjuk, hogy augusztus közepéig 61 fő beteget regisztráltak a településen és közülük 31-en meghaltak. E hír hallatára a gönyűi biztos, Kelemen János és egy orvos látogatott a faluba, ahol különös dologra bukkantak. Házról-házra jártak és megdöbbenve tapasztalták, hogy a betegeket nem ápolták, a halottakat pedig nem temették el. Mikor ennek okát tudakolták, a helyiek elmondták, a plébános megtiltotta nekik, hogy kolerással érintkezzenek vagy szeretteiket elhantolják. Kelemen János azonnal levelet küldött a Szentmártoni Főapáthoz, kérve, vizsgálják ki az ügyet. Pár nap múlva kiderült, hogy az említett vádak alaptalanok voltak, az atya szavait félreértelmezték és a lakosok csak kétségbeesésükben találták ki ezen rágalmaikat.

A járvány terjedése

Győr vármegye területén a kolera először a Pusztai járásban szedte áldozatait (Gönyű, Szentiván, Nyúl, Pázmánd), majd átterjedt a Tó- és Szigetközbe (Abda, Pinnyéd, Sövényház, Rábapatona, Bezi, Ásvány), végül a Sokoróalján pusztított. Részletes kimutatást arról, hogy pontosan hol és mikor bukkant fel a betegség, nehéz készíteni, hiszen néha az eredeti források is ellentmondanak egymásnak. Az eltérések adódhatnak abból, hogy hirtelen kellett szembesülni a járvánnyal és képtelenek voltak felismerni a betegséget. Előfordult, hogy a tünetek egyértelműen kolerára utaltak, mégsem jelentették, mert féltek a következményektől: a vesztegzártól, az elszegényedéstől, a bizonytalanságtól, a pániktól és a haláltól.

Gyógymódok és eljárások

A kolerás betegek gyógyítása során nagyon sokféle eljárást alkalmaztak az orvosok. A központi utasítások értelmében a betegeket elkülönítették az egészségesektől, a házakat fertőtlenítették, és minden csoportos emberi gyülekezést megtiltottak. A leveleket, a ruhákat és egyéb más küldeményeket füstöléssel tisztították meg. Ezen eljárás a magyar népi hitvilág egyik mágikus eleme volt, amely gyakran párosult a gonoszűzés gondolatával és gyógyító hatást tulajdonítottak neki. 

Számos különleges gyógymód is elterjedt a vármegyében. Ezek közül a leghatékonyabbnak Morvay János tiszabábolnai plébános módszere bizonyult. Ő maga így vallott terápiájáról: „ a beteget meleg ágyba lefektettem, dunnákkal, bundákkal betakartatom, hogy legkissebb mértékben sem juthasson hozzá külső levegő, egyedül az órra marad takaratlan, a fejére is ruhát tétetek. Egyszersmind amint a beteg lefekszik, ilyen kötést készítettek: Fodormentát, Istenfát, Borsikát, Zsálát, Úton termő Mályvát összvevegdaltatok, ezt megforroztatom vízzel azután két ruha közé tétetem, és a ruhának egyik oldalát forró borral lotsoltatom meg, és jó melegen a beteg gyomrára kötettem, frissen és jól betakartatom...". 

Jedlik Ányos, a dinamó feltalálója, 1831-ben szén-dioxiddal dúsított vízzel mentette meg több száz ember életét a fertőzéstől, Bakody József pedig a homeopátia segítségével gyógyított Győrben és környékén.

A fertőzés megszűnése

A vármegye és az egészségügyi választmány intézkedéseinek, az orvosok önzetlen segítségének, valamint a különböző gyógymódoknak köszönhetően a kolerajárvány már 1831. szeptemberre veszített erejéből. Először Gönyűn, majd a hónap végén Szentivánon is egyre kevesebb megbetegedés történt. A megye többi településén azonban még október közepéig észleltek megbetegedéseket.

A járvány következményei

A járvány legszembetűnőbb hatása a halálozásokban mutatkozott meg: az 5286 betegből 1670 fő hunyt el. Szemléletesebben érzékelhető a veszteség, ha megvizsgáljuk egy település halottainak számát 1831. júliusától októberéig. Ménfőn és Csanakon júliusban 2 fő, augusztusban 29 fő, szeptemberben már csak 11 fő, októberben pedig négy fő hunyt el a rettegett kórban.

Utószó

A XIX. század folyamán több alkalommal is jelentkeztek a kolera tünetei Győrben és környékén. Ekkor már ismerős betegségként tekintettek a kórra, ennek ellenére a lakosság mindig félelemmel és szorongással élte át a fertőzés időszakát. Minket csak egy bejegyzés tudósít arról, hogy egy kisgyermek, egy anya, egy apa, vagy egy idős ember hunyt el kolerában; de akinek a közvetlen családtagját kellett eltemetnie, fájdalmas sebeket okozott! Nem szabad megfeledkeznünk az áldozatokról, hiszen manapság is alakulnak ki olyan járványok, amelyek a modern orvostudomány számára is komoly kihívást jelentenek.

Selmeczi-Kovácsné Dancsecz Mónika

forrás: http://www.kisalfold.hu/blog/kisalfoldi_historiak/az_1831_evi_kolerajarvany_gyor_megyei_esemenyei/146/2372/